Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Ati

1987. mjus 27-n szlettem Budapesten. A zenhez val ktdsem kiskoromtl kezdve jelents volt, hiszen zenre keltem s aludtam el.
Hiszem, hogy a zene nagy gygyt ervel br s balzsamknt hat a llekre. Egy csodlatos kifejezeszkz, amit minden irnyban fel lehet hasznlni. Ezrt Taln Attilavalahogy mindig a zongora s a gitr krl srgtem-forogtam, s az nekls is bennem volt mr ltalnos iskoltl kezdve. De az els szrnyprblgatsok igazbl Cris-szel trtntek a kzpiskolban, amikor egytt nekelgettnk klnfle feldolgozsokat. Ez az idszak megadta azt az alapot szmomra, hogy komolyabban, zenekarban is tevkenykedhessek. Els bandm, a Johnny Roger, egy hard rock formci volt. Itt minden egyes fellps utn reztk, hogy csiszoldunk az ltalunk elkpzelt szinte rock vonalhoz :) Nem kellett sokat vrnunk az els sikerlmnyre, hiszen 2008-ban az Emergenza Tehetsgkutat keretein bell, tbb ezer zenekar kzl, klndjas 3. helyezettek lettnk a kzp-eurpai dntn. Ez a formci azonban most j ideig sznetel s az InterYou-nak szentelem elktelezettsgemet, egy olyan projektnek, amit Cris-szel kzsen lmodtunk meg.

Kedvenc zenim:
Aerosmith, Steel Panther, Mtley Cre, Guns N Roses, Skid Row, Clutch, Nickelback, Hardline, Europe, Scorpions, Bon Jovi, Papa Roach, Limp Bizkit, Toto, Michael Bubl, Michael Bolton, John Mayer, Tracy Chapman, McFly, Daft Punk, stb.

forrs>>

 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.